A Cyberpunk stílus elterjedése a nyolcvanas évekhez köthető, amikor megjelentek a futurisztikus beteljesülésnek minősülő személyi számítógépek. A stílus központi témája a kibertér és a benne megtapasztalható virtuális valóság megjelenése. A 20. század végi gyors technológiai fejlődés a társadalom számára nem csak az ezzel járó újdonság élvezetét hozta el, hanem az ezzel járó félelmeknek is teret adott. Ezekre a félelmekre és kérdésekre reagálva jelent meg a cyberpunk különböző művészeti ágakban is.

A szó amerikából származik, a Cyber az emberi élet robotizálódására utal, a Punk ebben az esetben pedig az újdonságot szimbolizálja. A punk itt nem mint a megszokott zenei stílus jelenik meg, hanem a stílus mögött húzódó gondolkodásmód és ideológia. A Cyberpunk “-izmusa” itt a megszokottól való eltérést, a kitörést és a lázadást élteti, illetve mind a filmekben mind a könyvekben rendszerint olyan főhősök jelennek meg, akik a társadalom peremén élnek, társadalmi okokból kirekesztettek.

 

A Cyberpunkot tehát a rendkívül gyorsan változó világ és a modernizmus hozta létre. A Cyberpunk művészet felépülése rendkívül komplex, de mindenesetben hasonló: túlzsúfolt metropoliszban élő főszereplők, érzelmileg sivár élet, megjelenik ezen kívül a japán életmódra hajazó munkamánia (és a cég felé kialakult mérhetetlen elköteleződés), disztópikus világnézetek, bűnözés, kábítószerek, polgári szabadság korlátozásra, és a futurista robotok. A kommunikáció és az információáramlás már a virtuális valóság segítségével működik.

A Cyberpunk világképe mindig érdekes témákat feszeget. Megjelenik az ember és a gép közötti különbség. Társadalmi és etikai problémaként tekint a cyborgrobotokra, és azok az emberek közé való intergrálására. Megkérdőjeleződik minden, amit korábban emberinek tekintettünk. Tényleg csak az tekinthető humánnak, aki élő szövetekkel, szervekkel rendelkezik, vagy az is teljesértékű lény, aki bár robot testben él, mégis képes önálló gondolkodásra és döntéshozásra? Mikortól számít az egyik többnek a másiknál?

 

A Cyberpunk önmagában egy nagyon összetett művészet, elsősorban könyvekben és filmekben jelent meg a stílus, mint a sci-fi egyik alfaja. Az egyik legismertebb film ebben a témában a Robocop, amely egy közeljövőbeli városban játszódik, és a bűnözés hatékonyabb és olcsóbb megfékezésére egy robotot alkalmaznak. Ezenkívül érdemes megemlíteni a Szárnyas Fejvadászt és Mátrixot.

 

A stílus annyira kinőtte magát, hogy a 21.századra már nem csak a filmekben és a könyvekben találkozhatunk vele, hanem megjelenik a zenében, az öltözködésben, számítógépes játékokban, és például képregények formájában is újjáéledt. Mennyire izgalmas kultúráról van szó, ha ilyen sok oldalát képes megmutatni?

A stílus különlegessége, hogy egyszerre mutatja be a jelen kor problémáit, vázol egy lehetséges jövőképet és egyszerre meg is kérdőjelezi azt. A társadalomkritika pedig egészen különös formában jelenik meg. Viszont ennek megértéséhez alaposan mélyre kell ásni, javaslom, hogy kezdjetek el belefeledkezni a Cyberpunk kultúrájába! 🙂

Fénykorát éli a digitális média, és a digitális tartalom előállítás. Korábban az új országba költözés gyakran egyet jelentett a kapcsolatok megszakításával, most az emberek már a repülőről leszállva hazatelefonálhatnak, laptopjaikról, kézi számítógépeikről, vagy fényképezőgépes telefonjaikról könnyűszerrel képeket is küldhetnek, vagy tehetnek közzé a világhálón.

A közösségi média platformok megjelenésének köszönhetően az információ áradás az eddigieknél is jobban felgyorsult. Ennek eredményeképpen kijelenthetjük, hogy az agyunk és az emlékezetünk már nem úgy rögzíti, memorizálja a különböző tartalmakat, mint 50 évvel ezelőtt. Azokban az időkben az emberek átlagosan négy-öt képpel, cikkel, tartalommal találkozott egy napja folyamán.

Ez a szám mára akár a kétszázszorosára is emelkedhet napi szinten. Mivel sokkal több inger ér bennünket, így talán nem is elvárható, hogy ugyan úgy emlékezzünk a látottakra, mint a régi időkben.

Az internet és a közösségi média felületei csupán egy lehetséges érintkezési módot jelentenek az emberek számára, nem pedig egy másik valóságot. Az emberek magukkal viszik online interakcióikba nemüket, életkorukat, az őket körülvevő kulturális miliőt, társadalmi-gazdasági helyzetüket, és másokkal való offline kapcsolataikat.

A mai modern társadalmakban, már nem nagyon találkozunk olyan emberrel, aki ne használta volna, vagy legalább ne tudná, hogy mi az iwiw, a myvip, a facebook, a twitter, vagy az instagram, messenger, snapchat. Ezek a felületek alapvetően azért jöttek létre, hogy az emberek legalább online kapcsolatot tudjanak tartani bárhol is járnak a világban, illetve azért, hogy élményeiket megoszthassák egymással. Az első ilyen felületek a blogok voltak, ahol kezdetben, mint újságírók meséltek el az emberek történeteket. Majd később ezeket egy-egy képpel is kiegészítették.

Azóta az élmények megosztása legtöbbször képi formában jelenik meg. Pillanatok alatt szinte bárminek utána tudunk nézni, szinte bármit megtudhatunk. sőt mi magunk is tartalom előállítóvá válhatunk, híreket közölhetünk, a saját életünk eseményeit, élményeinket is megoszthatjuk. A közösségi média eszköz lehet arra, hogy kisebb célcsoportot, vagy akár globális tömegeket is elérjünk az általunk megosztani kívánt tartalmakkal, legyen az képi, vagy szöveges üzenet.

Ezzel szemben az instagram már csak a képek világára épít, szinte semennyi, vagy csak minimális szöveg felhasználásával. A hagyományos chat alkalmazások is egyre inkább a képekkel történő kommunikáció irányába tolódtak el, a snapchat-en például képekkel, videókkal társalognak a felhasználók, elenyésző mértékű szöveg használatával.

A facebook, vagy instagram is lényegében felfogható a felhasználók személyes blogjaként, hiszen legtöbbször saját életünk eseményeit meséljük el a képek, bejegyzések segítségével. Az összes közösségi média platform közül az Instagram az, amely leginkább képi tartalmak megosztására, azokkal kapcsolatos interakciókra épült fel. Ezen kívül természetesen rengeteg olyan felület van, amely képek megosztására alkalmas.

 

A reklám kirabolja a művészetet és az utalásokkal csökken az alkotások művészi értéke? Egyes példák azonban azt mutatják, hogy a művészek is gyakran emelnek át részleteket reklámokból. Hogy hol lehet az igazság, azt most kiderítjük.

„A reklám elterjeszti, demokratizálja a művészeti újításokat, de szükségszerűen devalválja is azokat” – írta még 1978-ban Beke László művészettörténész Médium/Művészet című tanulmánykötetében. Szerinte az értékvesztésként felfogható jelenséget Umberto Ecótól kölcsönözve azzal magyarázza, hogy „egy új forma ötlete mindig talál … olyan embercsoportot, amely kész semlegesíteni az alkotó gondolatot, reprodukciók és adaptálások játékává változtatni, egyszerű sablonná degradálva azt, ami példa volt.”

Ezen a nyomvonalon halad tovább, a graffiti és a street art felé Lajta Gábor festőművész 1987-es Filmvilágban megjelent A Mona Lisa szereti a banánt című írása. A reneszánsz emblematikus művei, Leonardo da Vinci: Mona Lisa, Utolsó vacsora; vagy az avantgárd alkotások, például Picasso, vagy Dalí valóban népszerű alapanyagai a reklámoknak.

A művész arra a következtetésre jut, hogy „a reklám meg sem kísérel önálló lenni: a magas művészetből él, esztétikai invencióit ez táplálja”. Másutt a mai kor reklámjait a húszas-harmincas évek plakátművészetével szembeállítva azt a következtetést vonja le, hogy „a mai reklám nem alkalmazott művészet, hanem a művészet alkalmazása” – utalva arra, hogy számos reklám emeli be a művészet alkotásait az eladás folyamatába. Lajta érvelésével lényegében két dolgot állít: művészi reklámot csak művész készíthet, illetve, ha a művész vesz át a reklámkultúrából valamit, akkor az értékesebb aktus, mintha fordítva történik.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy ha két különböző termék reklámjában azonos ötletet vélünk felfedezni, akkor azt gyakran azonnal lopásnak tartjuk. Ellenben ha egy művész egy másik művésztől átvesz újításokat, akkor azt legtöbbször a tiszteletadás jeleként, vagy kreatív továbbgondolásként értelmezzük.

Ezt a szemléletet a művészettörténeti szakirodalom jól példázza. A plakátművészetet csak annyiban tekinti művészeti ágnak, amennyiben a készítője maga is művész volt, vagy valamelyik stílusba beskatulyázható. Így szerepel a szecessziós, a konstruktivista és a Bauhaus-plakát kitüntetett helyen, míg az iskolákhoz nem köthető festők, akik főként reklámgrafikusi tevékenységgel tartották fenn magukat, mint például a Michelin-babát megalkotó O’Galop, szinte ismeretlenek. Pedig plakátjaikkal egy egész kor vizuális kultúráját határozták meg.

Az ötvenes évektől kezdve a reklámgrafika végleg kiesett a művészettörténet érdeklődési köréből, a plakáttörténet tárgykörébe száműzve azt.

A huszadik század egyik legfontosabb művésze, a reklámhoz nyilvánvalóan ezer szállal kötődő pop-art mozgalom pápája, Andy Warhol a reklámszakmából érkezett. Warhol, mielőtt nekilátott volna felforgatni a huszadik század képzőművészetét, 1949-től a Vogue, a Glamour és a Harper’s Bazaar magazinok reklámillusztrátoraként dolgozott, így már elmosva a határvonalat a reklámok és a művészeti alkotások között.  

Az elmúlt néhány évben az underground színtereken elterjedt a Synthwave és a Retrowave műfaja, azonban ezt a két fogalmat koránt sem lehet könnyen definiálni. Érdemes inkább hangulatokkal, érzelmekkel megfogni, hogy valójában mit is értünk ezek alatt.

A stílus különlegessége, hogy a ’80-as évek Miami Vice életérzést idézi meg, hawaii mintás ingekkel, pálmafákkal, old american cabrio autókkal, pixeles videóklippekkel. Képzeljük csak el a Los Angeles-i naplementéket, a tengerparti sétákat, a vintage képeslapokat, neon-csöves hirdető táblákat, a sétányon rollerező-görkorizó fiatalokat… ugye meg is van? Az egész stílus egy romantikus megközelítése a gondtalan nyári napok hangulatának, amelyben egyszerre jelennek meg a már-már giccsesnek ítélhető közkedvelt elemek.

Zeneileg a Synthwave / Retrowave a househoz és a nu discohoz hasonló, de minden esetben a ’80-as évek pop kultúrája jelenik meg benne – elsősorban filmzenék, videójátékok zenéi inspirálják a zenészeket. Egyfajta epikus retro-futurizmusról beszélhetünk, hiszen a 21. században megjelennek azok a motívumok, amelyek a ’80-as években nem létezhettek, és mégis lehetőség van arra is, hogy újra átéljük őket. A Synthwave-vel egy új irányzat hódíthat, amelyben mindenki megtalálja azt a nosztalgiáját, amiben nem is biztos, hogy része volt. Ezzel a stílussal a 21. század fiataljai újra fel tudják idézni a nyolcvanas évek popkultúráját és új köntösben élhetik át a GTA: Vice City hangulatát.

A stílus különlegessége, hogy nem csak zenével dolgozik, hanem komplex audio-vizuális élményt nyújt. Minden videóklip és minden albumborító részletesen kidolgozott, ezzel elérve, hogy a hallgató a lehető legkönnyebben tudjon visszautazni az időben. Ezen kívül a stílus az utóbbi években elterjedt külön is, például a divatban, pop-kultúrában, filmekben, sorozatokban – gondolhatunk itt a Stranger Thingsre. Hollywood a 2010 évek elején kellően megágyazott a stílusnak, több film is készült, amely visszaidézi ezt a hangulatot, és ezeknek a filmeknek a betétdalai is mind-mind a Synthwave-hez köthetőek.

A stílus célja mindenképpen a nosztalgia és az értékmegőrzés, bármennyire is túldíszített elemekkel dolgozik. A sztereotipizált képek megjelentetésével csak megerősítik az adott korszak élményét, így tudják pontosan tükrözni a hangulatot, és ezzel tudják biztosítani a hallgatóknak azt, hogy a legtökéletesebb utazásban vehessenek részt. A Synthwave tehát nem csak a zenéről szól, hanem az életérzésről.

Magyarországra is elért a stílus és nagyon szépen tud kibontakozni is. Az egyik legnagyobb hazai képviselője ennek a művészetnek a Quixotic, amely azon kívül, hogy megalapozta a magyar Synthwave stílust, idő közben globális elismerésre és ismertségre is szert tett. A zenekar tökéletesen hozza a nyolcvanas évek hangulatát: szintetizátor, mérhetetlen mennyiségű gitárszóló és szaxofon. Utazzunk egyet az időben: https://youtu.be/mv1XUyRqcGU

 

Szövegek helyett sokszor képek válnak a kollektív emlékek hordozóivá – a különböző médiumok pedig már természetükből adódóan (a tartalmat figyelembe sem véve) is másként értelmezik a múltat. Ráadásul a fénykép egyszerű elkészíthetősége és a fentebb kifejtett, valósághoz fűződő különleges viszonya miatt a mai napig a legnépszerűbb archiváló médium, így különösen fontos beszélni az emlékezésre gyakorolt hatásairól.

Lessing úgy fogalmazta meg a képek és a szövegek működési mechanizmusának különbségét, hogy mivel a kép csak egyetlen pillanatot képes használni, így a legsokatmondóbbat, a stratégiailag legalkalmasabbat fogja kiválasztani és ebbe az egy megfagyasztott pillanatba sűríti az esemény teljes folyamatát. A komplex és többdimenziós történések így végső soron egy-egy sűrített szimbólumhalmazként épülnek be az emlékezetbe.

„A cím és a szövegkörnyezet a retorikai érvelést segíti, de a képnek is megvannak a saját vizuális retorikai alakzatai: ezek oly módon rendelnek egymáshoz bizonyos képi elemeket (rendelnek egymáshoz képeket a sorozatokban), hogy egy sajátos befogadás-logikát hozzanak működésbe. A vizuális reprezentációnak így már nemcsak ábrázoló/megjelenítő funkciója van, hanem a képzetszerepe erősödik föl, s a kép egyfajta „következtetési módot, a megértés mintáját is kínálja a befogadó számára.”

A képek két különböző szinten működnek: denotatív szinten, ahol az esemény megtörténtére utalnak, valamint konnotatív szinten, ahol a szimbólumokon keresztül a látottakon túli, általánosabb jelentéstartalmat közvetítenek. Barthes ezen túl egy harmadik szintet is beemel, ami azzal kapcsolatos, hogy ezen a képek jelentései mindig újra aktualizálásra kerülnek az aktuális korszak vizuális rendszere, szimbolikája alapján. Így a kép által elmeséltek is módosulnak azon jelen béli esemény fényében, melynek viszonylatában előkerülnek.

A fényképek esetében különös jelentőséget kap a denotatív szint, hiszen sokszor még mindig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rájuk, mintha ablakok volnának a világra.

Noha már Flusser is megfogalmazta, hogy közel sem erről van szó, sokkal inkább referenciaként, utalásként foghatók fel, mint sem a valóság objektív leképezéseként. Ráadásul a fényképet nem is puszta reprezentációnak érzékeljük, hanem az eseménysor eredményének, így nyomként tekintünk rá. Ebben rejlik legfőbb erejük, és ennek köszönhető, hogy sokszor az emlékezés elsődleges hordozóivá válhatnak. A fentiek tudatosítása nélkül pedig könnyen alkalmazhatók a propaganda eszközeként is, hiszen a valótlant is képesek a lehető legvalóságosabbként bemutatni.

A denotatív és konnotatív szint értelmezéséhez szeretném segítségül hívni a következő képet. Jól látszik az is a fénykép kapcsán, hogy például politikai szemszögből milyen sokféle jelentéssel bírhat ugyan az a kép. Mindenkinek mást jelenthet, és a befogadó előzetes tudása, és kialakult eszméje határozza meg, hogy hogyan értelmezi a képet. Az alább látható sziluett Gyurcsányt Ferencet ábrázolja, a kép pedig A gyanú árnyékában című sorozat egy darabja melyet Kovács Tamás a Magyar Távirati Iroda munkatársa készített.

„A képet manipulatívnak tartjuk, noha nem hamisítja meg a valóságot. A pozitív–negatív játék kiemeli a jellemző profilt, az orrot, az attributív kézmozdulatot az állon, nem beszélve arról, hogy a címadás egyértelmű ráutalás a Gyurcsány felelősségét firtató ügyészségi vizsgálatokra. Bár denotatív szinten nem sértik az ártatlanság vélelmét, a kép retorikájában azok a konnotációs jegyek hangsúlyozódnak, amelyek a gyanút bizonyossággá teszik (elhomályosított arc, ha a tanú nem vállalja identitását; árnyékszerű felvétel az alak „sötét” jelzőjének megerősítéséhez; titok, amely leleplezésre vár stb.).”

A selyemhernyó és a pillangó átalakulása: lehet értelme a krízisnek?

Hajdan biológiaórán tanultuk, hogyan lesz a csúnyácska hernyóból csodálnivaló pillangó. Ha rávetítjük ezt a szimbólumot a lelki életünkre, mit jelent? Tulajdonképpen a selyemhernyó és a pillangó kép a személyiségünk átalakulásának folyamatáról szól. Jó, ha tudjuk, hogy ez a folyamat általában többször zajlik le az életünkben, vannak nagy átalakulások, és vannak kisebbek. De amíg élünk, mindig lesznek ilyen „gubó”tapasztalataink, nem menekülhetünk el, mindig lesz „éjszaka-tapasztalatunk”, mert az ember fejlődik, amíg csak él.
A szimbólum megjelenítése fontos a mély lelki dolgok megértéséhez. Hogyan zajlik a mi sajátos átalakulásunk? A személyiségünk átalakulásának a folyamata ez.

Az ember változhat, képesek vagyunk a változásra. A belső világunk, a személyiségünk képlékeny, tud alakulni, persze nem mindenben, hisz vannak olyan dolgok, amelyeket el kell fogadnunk, hogy már nem változnak, de a hozzáállásunk tud változni. Az ember fejlődhet és alakulhat, ha hagyja, hogy a „gubótapasztalat”, a fájdalmas sötétség megtapasztalása ehhez kifejtse a maga hatását az életünkbe – de ezt kevesen merjük vállalni, mert félünk a fejlődés fájdalmától, félünk, hogyha bennünk valami változik, vagy változnia kellene, hisz akkor ez a változás fájdalommal jár, így inkább védekezünk, hárítunk. Ez a hozzáállás a teremtett, sérült, törékeny világunk jellemzője. Azonban jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a fejlődés általában fájdalommal jár. Testileg is, lelkileg is. Kisgyermekkorunkban, amikor növekedett a csontozatunk, a fogunk, az is fájdalommal járt. A maradandó változások áldozattal és fájdalommal járnak, munkát és energiát kell bele invesztálnunk, ami nem mindig kellemes.

Mekkora a különbség a hernyó csúfsága és a kifejlett fehér pillangó szépsége között?
Nyilván: ég és föld. A már kifejlett pillangó visszanézve rá sem ismer önmagára, hogy milyen hernyó volt, és el sem tudta volna képzelni, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne (a hernyóban ott van a potenciális lehetőség, hogy pillangóvá fejlődjön), de ezt hernyó korában nem gondolta volna magáról, a fejlődésének tárházát. Ezt a képet párhuzamba lehet hozni azzal az élménnyel, amikor mi emberek egy krízis után visszanézünk. Amikor egy sötét periódusunk után visszatekintünk a sötétség előtti önmagunkra, és azt tapasztaljuk, hogy elképzelhetetlen volt, miben tudok változni, s miben sikerült változni azon krízis kapcsán. Ez egy csodálatos kettősség.

Mit fejez ki a hernyó csúfsága?
A hernyó csúfsága kifejezi az életünkben a földhöz-ragadságot, az anyagon túl nem látást, a megkötözöttségeinket, a vonszolást (a hernyó vonszolja önmagát). Ez csak egy túlélés, de nem élet, s ezek a hernyó dolgok megvannak bennünk.

Mit fejez ki a pillangó?
A fehér pillangó szépsége a lelki szépség, a szabadság szimbóluma, a bőségben élésnek a szimbóluma. Jézus is azt mondta: „ A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10) Fontos, hogy ne csak biológiailag létezzünk, ne csak túléljük a hétköznapokat, hanem a hétköznapjainkon belül legyen ott egy olyan minőségi élet, amelyet tulajdonképpen az Istennel való kapcsolat ad nekünk leginkább megadni. Ennek a pillangónak van élete. Nem anyagi és társadalmi bőségben élést jelent, hanem tudja, hogy szeretve van. A fehér pillangó repül.

A krízis az átalakulás útja.
A repülés az emberiség egyik legősibb vágya. Álmodtál-e olyat, hogy repülsz? Hogy elszakadsz a föld talajától és száguldasz? Ez a szabadságélményről szól. A repülés a szabadság szimbóluma.
Akkor kezd a kis hernyó életrekelni, amikor igénybe veszi az általános segítségeket (gyónás, jó olvasmányok, beszélgetés, beszédek meghallgatása). E segítségekkel a lélek elkezd a hitvilág felé tapogatózni. Ez az első megtérésünk, vagy a neveltetés, amikor belenő ebbe az ember gyermekkorától kezdve, amikor automatikusan él a család az említett általános eszközökkel. Természetesen nem ez a lelki fejlődés csúcsa, a hernyócska itt még csak épp elkezd lélegezni, épp elkezd növekedni. Ez csupán a kezdet. Az említett eszközökre életünk végéig szükségünk van, és nem elég csupán ezeknél megmaradni. A keresztény ember identitása nem egyenlő csupán ezzel, az egyház által nyújtott eszközök azért vannak, hogy növekedjünk.

Amikor felnő a hernyó, elkezdi kidolgozni a selymet és megalkotni a házat, ahol meg kell halnia. Ez a természeti kép egyértelműen kifejezi, hogy a hernyó saját maga fonja maga köré a gubót, amelyben meg kell halnia azért, hogy átalakulhasson. Ez a ház: Krisztus. Ez misztikusnak hangzik, de egyszerű dologról van szó. Arról van szó, hogy az átalakulásunk, a fejlődésünk Krisztusban történik, a vele való kapcsolatunk által. Azért ég az egész bensőm, sokszor azért jönnek felszínre a sebeim, mert az ővele való kapcsolatom még szorosabb lett. Egyre több dolog lesz életemben maga a fény.
A növekedést tehát nem spórolhatjuk ki a hitfejlődésünkből sem, nem maradhatunk a gyerekcipőnkben. De fontos megemlíteni, hogy az infantilizmus nem egyenlő a gyermeki lelkülettel. A gyermekség nagyon is felnőtti dolog, olyan vagyok, mint az a gyermek, aki nem tud szeretet nélkül élni.

Forrás: Béri László Renátó kármelita szerzetes szentbeszédei és lelki katekézisei

Következetes YouTube-csatorna vezetési tippek Amy Landino youtuberrel és Jason Momoa (Trónok harca, Aquaman) színésszel

Mennyire kell előrelátónak lennünk, mennyire kell megterveznünk a munkánkat ahhoz, hogy hatékonyan vezethessük a YouTube-csatornánkat?

Amy Landino

1. Ütemezés: A következetesség kulcskérdés a sikeres YouTube-csatorna felépítésében. Megfigyelhetően azok a youtuberek válnak sikeressé hosszú távon, akik következetesen, lehetőleg ugyanazokban az időkben töltenek fel videókat a csatornájukra.

2. Téma: Amy Landino, egy életmód vlogot vezető sikeres youtuber, aki könyvet is írt a sikeres vlogolásról, egy úgynevezett ‘bucketing’, azaz kosaras módszert használ a következetesség segítésére. Ez annyit jelent, hogy kiválaszt nagyobb téma csoportokat, amelyekbe be tudja illeszteni a témákat, amelyekről vlogolni tervez. Ezek a nagyobb témák lehetnek az alábbiak: oktatóvideók, ellenőrző listák, ajánlók, kérdések és válaszok. Ezen nagyobb csoportok mentén tud ötletelni is, illetve folyamatosan ellenrőzni is tudja, hogy az ötletei szolgálják-e a csatornája célját.

Amy ezen módszer segítségével tudta következetességét tartani éveken keresztül. Bár a YouTube standard a heti egy posztot követeli meg, Amy ezzel a módszerrel heti 3 videót is fel tudott tölteni a csatornájára. A könyvében meg is osztja a beosztását:

A Savvy keddeken technikai tudnivalókat ad át, a sexy szerdákon életmód videókat készít és a social csütörtökön arról beszél, hogyan vezessük sikeresen a közösségi média platformjainkat.

Mivel évek óta ehhez a rendszerhez tartja magát, a nézői már számítanak a videóira ezeken a napokon, úgy mint a sorozatokra is a televízióban.

Jason Momoa

1. Ütemezés: Mivel neki az Instagram és a YouTube az énmárkaépítésben segítenek a színészkedés mellett és nem kizárólag ebből él, ezért számára nem létfontosságú, hogy hetente kerüljön ki a 2018 végén indított csatornájára (Jason Momoa) új videó.

2. Téma: A kosaras módszer nála is megfigyelhető, hiszen a személyére épülő tartalmakat gyárt a közös vállalkozása (On The Roam).

– magánélet, otthon (feleség, gyerekek, család, rokonok, Hawaii, Iowa)
– munka (film making of, Oscar-díjátadó /a feleséggel/, Aquaman press tour)
– sport (szörf /gyerekkorában szörfös akart lenni/, szikla-falmászás /régóta mászik/)
– híres/nem híres barátok, ismerősök (színész, zenész, mászó, művész)
– hobbi (kedvenc rugby csapat, rock-blues-country zene, Harley-Davidson)

– Jó ügy + aktualitás: az április 17-én feltöltött Goodbye Drogo…I SHAVED! című videója (7 és fél millió megtekintés, 8200 komment), melyben leborotválja a 7 éve növesztett szakállát. Ezzel az akcióval az óceánok és a Föld tisztántartására szeretné felhívni a figyelmet.

Miért ilyen sikeres ez a videó?
a) aktuális: a Trónok harca című sorozat utolsó évadának őrülete; az Aquaman című film, a Frontier című sorozat sikeressége
b) külső: a szakálla az énmárkájához tartozik
c) jó cím, leírás: Khal Drogo (Trónok harca karakter), „Goodbye DROGO, AQUAMAN, DECLAN, BABA!” (korábbi munkákra utal)

3. Irányítás: Az Instagramjára (@prideofgypsies) minden videóról trailert tesz fel és a YouTube-ra tereli a követőit.

Mik a fő szempontok az eredményes, versenyképes YouTube-csatorna kezelésért:

1) Technika (szakmai hitelesség, minőségi tartalom):
– Professzionális technika használata (jó kép- és hangminőség)
– Dolgozz másokkal! Ha valaki jobban ért valamihez, kérdezd meg vagy kérd fel, hogy dolgozzon veled

2) Téma/tartalomstratégia:
– Önazonos, egyéni, személyre szabott tartalmak
– Jó cím, leírás
– Legyen aktuális
– Rajongók figyelése (mi hozza a legtöbb nézettséget, kommentet)
– Ne fogyj ki az ötletekből, témákból

3) Posztolás ütemezése:
– Döntsd el! Csak a YouTube-csatorna, amit építeni szeretnél vagy több lábon állsz és más munkáidat támogatod, promózod vele
– Gondolkodj előre! Mit mikor forgatsz le, mikor fogod posztolni
– Időzítés: a tartalom napra vagy hónapra aktuális?

4) Marketingstratégia:
– Dolgozz össze másokkal! Szerepeljenek a videóidban! (keresztpromóció)
– Vizualitás! (a vizuális ingerekkel válaszreakció váltható ki a nézőkből)
– Aktualitás (hatékonyabban reklámozható)
– Más közösségi média platformokon is reklámozd! (tereld a közönséged)

Egy jó YouTube-csatorna egyedi, szórakoztató tartalmakat kínál, kiváló a posztolási stratégiája, mindezek pedig eredményes nézettség és komment motivátorok, növelik az interakciót, mindent összevetve eladják az oldalunkat.

Ha hasznosnak találtad olvasd el a régebbi cikkeinket is:

Mi a legjobb struktúra a sikeres YouTube videóhoz?

Jason Momoa színész sikeres énmárkája II.

A szimbólumok megjelenítése a keresztény kommunikációban

Bizonyára tudod, hogy asszertív kommunikációval csodát lehet művelni. Egy olyan kommunikációs stílus, amely segít érvényesíteni érdekeinket és szükségleteinket oly módon, hogy közben a másik fél szükségleteit és érdekeit is tiszteletben tartjuk. Szimbólumok használatával pedig életszerűen fel lehet vázolni a kommunikáció valódi üzenetét.
Egy kármelita szerzetes, Béri László Renátó, nagy hatással van rám. Ha ő beszél, zsúfolásig megtelik a templom. Ha ő előad, csordultig megtelik a terem, a színpadon feszült figyelem, csillogó tekintetek. Ő olyan pap, akinek szentbeszédei és előadásai igazán életszerűek és emberarcúak, s ha hallgatod egyszer, biztosan rabul ejt és rövid időn belül elkezdesz előadásai után kutakodni. A renátus azt jelenti: újjászületett. Pontosan ezért választotta ezt a nevet magának a szerzetes. Kifejezi, amit feladatának tekint: segíteni másoknak újjászületni. De a saját mindennapi újjászületéséről is szól.
Fontos, hogy a reménysugár és motiváció ott legyen életünk bármely sötét időszakában, éjszakájában. Az újjászületés azt eredményezi, hogy nevezhetjük magunkat a régi és új embereként. Valami régi átadja a helyét valami újnak, ha hagyom. Hagy ízlelgessük, hogy képesek vagyunk a változásra, alakulásra, amennyiben persze megfelelő motivációnk van. Fontos a szándék és az akarat, a változás lehetősége pedig meg van az emberben, hihetetlen képlékenységében.
A szentbeszédek során én rendszeresen felfigyelek papunk asszertív felszólalásaira. Olyan témákról kapok információkat, amelyek az egyháznak is érdeke, hogy ismerjem, de én is jól járok vele. Te szeretnél többet megtudni magadról? Szeretnél tudni például életed kríziseinek valódi értelméről? Gyere, tarts velem!

Az elmúlt néhány évben az underground színtereken elterjedt a Synthwave és a Retrowave műfaja, azonban ezt a két fogalmat koránt sem lehet könnyen definiálni. Érdemes inkább hangulatokkal, érzelmekkel megfogni, hogy valójában mit is értünk ezek alatt.

A stílus különlegessége, hogy a ’80-as évek Miami Vice életérzést idézi meg, hawaii mintás ingekkel, pálmafákkal, old american cabrio autókkal, pixeles videóklippekkel. Képzeljük csak el a Los Angeles-i naplementéket, a tengerparti sétákat, a vintage képeslapokat, neon-csöves hirdető táblákat, a sétányon rollerező-görkorizó fiatalokat… ugye meg is van? Az egész stílus egy romantikus megközelítése a gondtalan nyári napok hangulatának, amelyben egyszerre jelennek meg a már-már giccsesnek ítélhető közkedvelt elemek.

Zeneileg a Synthwave / Retrowave a househoz és a nu discohoz hasonló, de minden esetben a ’80-as évek pop kultúrája jelenik meg benne – elsősorban filmzenék, videójátékok zenéi inspirálják a zenészeket. Egyfajta epikus retro-futurizmusról beszélhetünk, hiszen a 21. században megjelennek azok a motívumok, amelyek a ’80-as években nem létezhettek, és mégis lehetőség van arra is, hogy újra átéljük őket. A Synthwave-vel egy új irányzat hódíthat, amelyben mindenki megtalálja azt a nosztalgiáját, amiben nem is biztos, hogy része volt. Ezzel a stílussal a 21. század fiataljai újra fel tudják idézni a nyolcvanas évek popkultúráját és új köntösben élhetik át a GTA: Vice City hangulatát.

A stílus különlegessége, hogy nem csak zenével dolgozik, hanem komplex audio-vizuális élményt nyújt. Minden videóklip és minden albumborító részletesen kidolgozott, ezzel elérve, hogy a hallgató a lehető legkönnyebben tudjon visszautazni az időben. Ezen kívül a stílus az utóbbi években elterjedt külön is, például a divatban, pop-kultúrában, filmekben, sorozatokban – gondolhatunk itt a Stranger Thingsre. Hollywood a 2010 évek elején kellően megágyazott a stílusnak, több film is készült, amely visszaidézi ezt a hangulatot, és ezeknek a filmeknek a betétdalai is mind-mind a Synthwave-hez köthetőek.

A stílus célja mindenképpen a nosztalgia és az értékmegőrzés, bármennyire is túldíszített elemekkel dolgozik. A sztereotipizált képek megjelentetésével csak megerősítik az adott korszak élményét, így tudják pontosan tükrözni a hangulatot, és ezzel tudják biztosítani a hallgatóknak azt, hogy a legtökéletesebb utazásban vehessenek részt. A Synthwave tehát nem csak a zenéről szól, hanem az életérzésről.

Magyarországra is elért a stílus és nagyon szépen tud kibontakozni is. Az egyik legnagyobb hazai képviselője ennek a művészetnek a Quixotic, amely azon kívül, hogy megalapozta a magyar Synthwave stílust, idő közben globális elismerésre és ismertségre is szert tett. A zenekar tökéletesen hozza a nyolcvanas évek hangulatát: Szintetizátor, mérhetetlen mennyiségű gitárszóló és szaxofon. Utazzunk egyet az időben: https://youtu.be/mv1XUyRqcGU

A tudomány nagyon régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az emberi agy melyik fele miért felelős, és hogy kinél melyik fél működik jobban. A Daily Telegraph publikált egy egyszerű tesztet, amellyel egy csinos női sziluettet bambulva bárki megállapíthatja, hogy agyának inkább jobb-, vagy inkább bal féltekéjét használja.

Aki a forgó női alakot óramutató járásával egyező irányban látja mozogni, jobboldali agyféltekéjét dolgoztatja jobban. Aki az óra járásával ellentétesen, az pedig a balt. A szöveg szerint legtöbben az óramutató járásával ellentétes irányban látják mozogni a női alakot, vagyis bal agyi féltekéjüket használják jobban. Vajon mit is jelent, ha valakinek a bal, illetve a jobb agyféltekéje az intenzívebb. Az írásban erre a kérdésre is választ találhatunk.

„A bal félteke tulajdonságait is leírja, kulcsszavakban: logikus, részletekre figyelő, tényszerű, szavak és nyelv, jelen és jövő, matematika és tudományok, megértés, tudás, ismeretek, valóság alapú, praktikus.

 

A jobb félteke tulajdonságai:

–              érzelmes

–              részleteket nélkülöző figyelem

–              képzelőerő

–              szimbólumok és képek

–              filozófia és vallás

–              hit

–              fantázia alapú

–              heves

–              kreatív”

„A jobb agyfélteke … lehetővé teszi számunkra … az arckifejezések leolvasását, és segít kapcsolatot teremtenünk másokkal.” „Ez a félteke vesz részt a beszéd … zenei elemeinek … feldolgozásában” „Az agyi felvételek tanúsága szerint … az anya alapvetően nem verbálisan kommunikál: főként a jobb agyféltekéjét használja, hogy kapcsolatot teremtsen gyermeke jobb agyféltekéjével. Ezalatt fejlődik ki a jobb homloklebeny egyik kulcsfontosságú területe, és ekkor formálódnak azok az idegi hálózatok, amelyek lehetővé teszik a kisgyermekek számára az emberi kötődések fenntartását és az érzelmeken való uralkodást.”

Ezzel szemben: „A bal agyfélteke főként a szekvenciális, analitikus feldolgozással foglalkozik, miközben a jobb féltekében gyakran inkább egyidejű, holisztikus feldolgozás zajlik: A bal félteke inkább az absztrakt, verbális és analitikai gondolatokat dolgozza fel, és a dolgokat egymásutániságukban észleli. A jobb féltekei gondolkozás holisztikusabb, egyszerre vagy egyidejűleg észleli a dolgokat, ezért gyakran mondják rá, hogy szintetikusabb, intuitívabb vagy Gestalt-szerű.”

Több felmérés is született arra, hogy hogyan oszlik meg a bal, illetve a jobb agyféltekét többet használó emberek tömege. Általánosságban elmondható, hogy a nyugati civilizáció a bal féltekét használja rendszeresebben, míg a keleti emberek inkább a jobbat.

Hámori József agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke szerint, ahhoz, hogy biztosan meg tudjuk állapítani, hogy nálunk melyik fél az erősebb, több, részletes vizsgálatra van szükség. Ilyen vizsgálat lehet például a következő. „A kísérleti alany magasra tett kézzel, folyamatosan beszél. Ekkor a kísérletvezető kis mennyiségű, speciális altatót fecskendez az agyi artériába, ami a bal féltekét pár percre elaltatja. Ha abbahagyja a beszédet az alany, és jobb keze lehanyatlik, akkor bal féltekéje a domináns. Ha továbbra is beszél, akkor a jobb” – mondta a neurobiológus agykutató. „A jobb félteke ugyanis az esetek 95 százalékában nem tud beszélni, nem érti a beszédet. Ezért nevezik néma vagy kisebb féltekének. Kérdésünkre, hogy akkor miért látják néhány óramutató járásával egyező irányban, mások ellentétesen mozogni az alakot, azt válaszolta, hogy látásbeli különbözőség áll a háttérben.”